szigetről-szigetre

Melbourne-től kb. 200 km-re elkezdett esni aztán pedig szakadni az eső.

Végül úgy érkeztünk meg a városba, hogy a maximum járt az ablaktörlő.

Mire megláttuk a hajót, már egy kicsit kiderült, de folyamatosan mindig még volt esni valója az időnek.

4 órától megkezdődött a beszállás, ami eltartott este 7 óráig. 1000 autót kellett zökkenőmentesen a hajó gyomrába vezérelni.

Közben kiadták a jegyeket, és lassan a camionok után felhajtottak az autók is a személyzet által folyamatos ellenőrzése mellett.

Amikor beálltunk az egyik szintre, akkor felpakoltunk az autóból, amire szükségünk lehetett a következő 11 óra alatt és felvitt a lift a kijelölt helyünkre.

Az egyik fotón lehet látni, hogy 1998-ban készült a hajó Finnországban. 2002-ben bocsátották vízre Sydneyben.

A Spirit of Tasmania adataiból: 1000 autó, 1400 utas, 195 m hosszú, 25 m széles, 29 ezer tonna, 27 csomóval közlekedik kb. 50 km/h sebeséggel megy. Időjárástól függően 9-11 óra alatt teszi meg Melbourne-Devenport utat. A két kikötő közötti távolság 429 km. 222 cabin, 146 fotelágy van a 11 emeletes hajón. 6 szinten állnak az autók. Tehát amolyan nagyobbacska hajó.

Kegyetlen hullámzások közepette hagytuk el a kikötőt. Egy segédhajó segített, hogy parttól el tudjon szakadni. Ezt a kicsi, de nagyon erős vontatóhajót fotóztam le felülről és távolról, amikor "elköszönt".

Végül kiértünk a hatalmas Port Phillipe Bay-re, ahonnan még egy óra út volt a nyílt tengerig.

Sokan a szókarozó helyek felé vették útjukat. Mi megvacsoráztunk és körbejártuk a nem tiltott területeket.

Egy szintre, a 10-re nem lehetett menni és zavarni kapitányékat. Volt táncterem is, de az egész közlekedés egy tánc volt, mert annyira hullámzott, hogy csak két korlátba kapaszkodva lehetett járni. Elég vices volt az egyik bárban a rögzített székek a le-felemelkedéstől függően körtáncba kezdtek. Persze a fiatalok a szerencsejátékokat szállták meg. Végül egy kényelmes fotelágyban helyezkedtem el és interneztem.

Az éjszaka kellős közepén csináltam volna egy fotót a kapott, fehér vastag finom takaróval betakart emberekről. Elég hullaszerűnek hatottak, fejük alatt a fehér kispárnával, közben néhány öklendező hanggal a háttérben. A takarókon, kispárnákon kívül mindenki legalább 5 ! zacskót kapott. 

Éjfélkor még meglátogattuk a mozit, ahol néhány horkoló ember és néhány aludni nem tudó probálta idejét eltölteni. Közben alattunk, felettünk recsegő hangok nyomták el a tenger moraját.

1 óra körül végül én is kinyítottam az ágyat és aludtam napkeltéig. 

Eldicsekedhetem avval, hogy ez a 8. nagy kirándulásom Ausztráliában. Eszerint már van egy jó kipróbált listám, ami szerint egyszerű csomagolni. Szívesen megosztom, hátha hasznára lesz valakinek. Amikor elkezdtem a saját szükségletem szerint összeállítani a listát, azt mindig kiegészítettem az elöző út tapasztalatával. Így a jelenleginél már nem maradt ki más, mint a fémkereső. Ez nem vicc. Itt ausztráliai föld rengeteg értékes ásványt rejt. Láttam már fémkeresővel járkáló turistákat. Végülis, ha sokat járkál – jó helyen – megkeresi az útravalót. Tehát, íme a listám, amit mindenki a kedve, ész szüksége szerint alkalmazhat:

és az úton segítő GPS + egy életmentő EPIRB.

Megkezdődött a visszaszámlálás az utazás indulásához. Ez legalább olyan izgalmas számomra, mint maga az utazás. Csak ilyenkor a sok repkedő gondolattal és izgalomtól aludni sem tudok.

Elöszőr meg kell ismerkedni a területtel, a térképekkel, az utazási irodák által ajánlott utakkal. Amit ők ajánlanak, azt feltétlen meg kell nézni. Aztán el kell olvasni – én jelen esetben kettőt – részletes útikönyveket, és természetesen az interneten található rengeteg információ csoportosítása után össze kell állítani az utat. Itt aztán lehetnek viták, de erre nem nagyon figyelünk oda, mert majd úgyis mutatja előttünk az utat Valaki. Csak nagy vonalakban kell tudni, merre van a cél. Az egészen pontosan meghatározott útvonal maradjon az utazási irodák feladata. Ettől lesz izgalmas a mi utunk.

Ezekután minden előre megvásárolható jegyet előre le kell szervezni, kinyomtatni és ki is fizetni.

Tazmániába kell egy hajójegy oda-vissza  komp útra, Park Pass kártya, ami majdnem minden óriási Nemzeti Parkba való behajtáshoz szükséges. Nem szabad semmit itthon hagyni. Sok úttal a hátam mögött már van egy alaplistám, amihez már csak hozzá tenni szabad – amit mindig az út végén teszek meg - , elvenni soha.

Az egyik legfontosabb, a szállítóeszköz, az auto, ami nélkül nem jutnánk messzire. Gépkocsi nélkül nehezen bejárható a sziget. Vasútvonalakon személyeket már nem szállítanak, a távolsági buszok pedig rendszertelenül közlekednek és mindenhová nem visznek el. Tehát az autót, ami egy Ford Falcon Wagon, is fel kell készíteni, fizikailag és lelkileg is. A kocsiknak igenis van lelkük. Avval én törődök. A fizikai felkészítéssel a társam, az útitársam foglalkozik. A lényeg, nehogy cserbanhagyjon a hosszú út során.